2011. november 10., csütörtök

Az első történetmorzsa

Ez  a történet a jövőben játszódik persze teljes egészében kitalált történet bár ki tudja ha így lesz akkor érdekes egy világot fognak megélni az akkori emberek.  Mindenesetre ez a történet a bevezető epizód lesz arról a történetről ami még a fejünkben van, de folyton alakul és változik ahogy papírra vetjük mindig találunk itt ott finomítani valót. Lehet ez a bevezető kicsit mondjuk úgy száraz első olvasásra de hát valahol el kel kezdeni egy világkép felépítését.
Na de elég a felesleges szövegből jöjjön az egyenlőre név nélküli történet. :D



2125-öt írunk az a társadalmi felépítés amit eddig ismertünk már-már elképzelhetetlen fordulatot vett. A mai ember szemével nézve ezt az új megváltozott világot olyan mint ha az emberiség visszatért volna abba a korba mikor a rabszolgatartás és barbarizmus elfogadott dolog volt és egy rabszolgát nem becsültek többre mint egy marhát a vágóhídon. De ez a változás magával hozta az erkölcsök, és az emberi normák teljes eltorzulását.
A változás 2050-ben kezdődött el  amikor az emberiség soha nem látott mélységekbe zuhant, a bűnözés soha nem látott magaslatokba tört a börtönökben nem lehetett egyszerűen annyi embert bezárni amennyit kellett volna. Az emberek akik tisztességesen éltek rettegtek minden nap, hiába a drága biztonsági berendezés az őrjárat senki sem volt biztonságban. Sajnos ez nem egy elszigetelt kis országban történt meg ez globális méretű volt. Aztán megszületett a döntés...a döntés amely elindított valamit...a világ vezetői nem hagyhatták annyiban, hogy a világ melyben élünk ilyen nagy mértékben elfajuljon. Az amit a világ nagy hatalmú vezetői akkor meghoztak egy olyan drasztikus lépés volt amit meg kellett tenni, és nem tűrt halasztást.
A döntés pedig a következő volt:
Létre kell hozni egy speciális szigetet ahonnan lehetetlen megszökni és az elítéltek totális kontroll alatt vannak, állandó megfigyeléssel. Ahhoz, hogy visszaadhassák azt amit a társadalomtól elvettek, mindenkinek dolgoznia kell a szigeten, az életben maradásuk csak is attól függ képesek megtermelni maguknak a mindennapi betevő falatot. Az egész emlékeztetett arra mikor Ausztrália még csak börtönsziget volt. De most nem az zajlott le ami annak idején, ez a sziget más volt, nagyon más...

***

Persze ez ellen a "problémamegoldás" ellen rögtön fellángoltak a tüntetések, különböző emberjogi szervezetek követelték, hogy vonják vissza a rendeleteket amiket a nemzetek vezetői egy emberként hoztak meg.  A törvény azon kívül, hogy embertelen volt az akkori normákhoz képest, még nagyon szigorúan vette a bűncselekmény fogalmát. Ezért könnyen megeshetett bárkivel, hogy egy kisebb kihágás miatt másnap már nem otthon a jó meleg ágyában ébredt hanem egy sokkal zordabb helyen. Persze az ilyen szigorú intézkedéseket be is kell tartatni, ezért rögtön ítélő rendőrbírákat ruháztak fel olyan hatalommal amilyet az ember akkor már csak könyvekből ismert...ez nem más volt mint a totális diktatúra rendszere. Ez az időszak nagyon zűrös volt tele tüntetésekkel amit a rendőrbírák mint valami lázadást levertek erőszakkal és kegyetlenkedve. Azután nem tehettek mást az emberek mint hogy beletörődtek az új világrendbe. Persze titkon a nagyon gazdagok és négyhatalmú cégvezetők elutazgattak néha-néha a börtönszigetre ahogyan ők nevezték "mókázni". Ami abból állt, hogy az elitlétekre vadásztak mint a vadakra szokás, vagy az eldugott pincerendszerben ami erre a célra volt kiépítve kicsit eljátszanak a rabokkal.

***


2080-ra a bűnözés és gyilkosságok száma drasztikusan csökkent, de még így is maradtak emberek akik ilyen kontroll mellett is a bűnöző életmódot választották. Volt aki kilátástalan helyzetéből adódóan, volt aki csak azért, hogy bebizonyítsa a rendszer hibás és így is lehet bűnözni, gyilkolni egyfajta lázadásként.
Persze az ilyen esetek kellettek ahhoz, hogy a börtönszigeten mindig legyen elég ember, akik kiszolgálják az emberiség gazdagabb rétegét azzal, hogy ingyen gyártatnak velük mindent, amire épp szükség volt a világban. Ugyan pár tízezer elítélt nem képes az egész világot ellátni, de egyes a vezetőkhöz közel álló cégeknek megspóroltak némi gyártási költséget azzal, ha velük állíttatták össze a legújabb okos telefont, mosógépet, divatos ruhákat stb.
2081- ben viszont a következő nagy erőlelépés történt meg ahhoz, hogy úgy nézzen ki a világ ahogy 2125-ben. Akár hogy is, a rendszer még így se volt tökéletes mindig voltak új elítéltek ezért a börtönsziget sohasem ürült ki, sőt ugyan a vezetők titokban tartották a valós számokat de a börtönszigeten élők száma sohasem csökkent a kezdeti számok alá...pont, hogy emelkedett.
Aztán a vezetők ismét összegyűltek egy hetekig tartó újabb nagy törvényhozásra ami kötelező érvényű lesz a világ összes országára. Az a törvény amely a végeláthatatlan egyeztetések után megszületett kimondta, hogy az elítélteket megfosztják emberi jogaiktól, és hogy még hasznosabbak legyenek a világ számára (mint valami haszonállat) fel lehet használni a szigeten kutatási, kísérletezési célokra. Itt kezdődött el az emberiség visszafordíthatatlan menetelése egy új világrend és normák felé.

***

2125
Ez egy új világ, egy merőben más és eltérő világ. Az emberiség soha nem látott fejlődésnek indult rengeteg téren, viszont ami ma barbárságnak, degenerációnak tűnik az emberek szemében az megszokott, elfogadott lett. Rabszolgákat adnak-vesznek az emberek egymás között. De nem közönséges rabszolgákról van szó, ezek szexrabszolgák arra vannak, hogy kiszolgálják tulajdonosuk minden igényét, és ezek az igények igen fájdalmasak szoktak lenni. 
A börtönsziget átalakult most már a rabszolgakiképzés és adás-vétel egyik fő központja lett. Ide kerül minden olyan ember aki bűncselekményt követett el, eladósodott és nem tudta visszafizetni, vagy egyszerűen csak valaki kinézte magának és elintézte, hogy oda kerüljön.

2011. november 8., kedd

Elstartolás

Üdvözlünk téged kedves látogató!

Párommal kettesben elindítottuk első blogunkat aminek a célja, hogy megoszthassuk gondolatainkat és történeteinket BDSM témában az érdeklődőkkel. Na és mire lehet tőlünk számítani? Na nézzük csak...szeretnénk megosztani veletek kedves olvasók általunk írt történeteket, gondolatokat a bdsm világából néha azon kívül is talán :D és ha jól viselkedtek és rendszeresen olvastok minket akkor kirakunk velünk megtörtént eseteket is. 
Az oldalon nemsokára fellelhető történetek a mi munkáink, ha megtetszett és esetleg szeretnéd felhasználni valamelyiket az oldaladon akkor vedd fel velünk a kapcsolatot és amint tudunk visszaírunk! Viszont ha mi szerepeltetünk másoktól írást mi is írásos beleegyezést fogunk kérni tőle. Továbbá kéretik figyelembe venni ha vendégszerző munkáját rakjuk ki akkor ha az ő történetét szeretnétek esetleg kirakni tőle kérjétek az engedélyt, ha kell mi segítünk majd felvenni vele a kapcsolatot.
Kritikákat észrevételeket szívesen fogadunk és ha arra érdemes akkor figyelembe vesszük. 
Jó olvasgatást kívánunk!